3.rész

Előszó

Sziasztok! Nagyon sajnálom ezt a hosszabb kihagyást, de valahogy nem jött össze, hogy írjak, mivel kevés szabad időm volt. A további részeknél pedig nem igazán tudok időkorlátot felállítani szóval ahogy írni fogom őket, úgy jönnek majd. Azért próbálom tartani az egy hetes korlátot ha megy. Na de lássuk is a részt. Jó olvasást!

- Eressz. – ráztam le a vállamról Sung Kyu kezét és válogatni kezdtem a zöldségeket. Miután kiválasztottam a legszebbnek tűnőt beledobtam a kosárba. – Mit kell még venni? – kérdeztem elgondolkodva.

- Nálad volt a lista. – válaszolt Kyu, de rám sem hederített, lefoglalta a kezében tartott két változata a kedvenc tusfürdőjének. Uriasan felpattintotta a tetejét majd megnyomta az üveget, hogy érezze az illatát, ezt pedig megismételte a másikkal is. Figyeltem pár másodpercig a minőség ellenőrt, de aztán megunva a várakozást Sung Kyu felé tettem egy lépést és belenyúltam a fiú farmerzsebébe. 

- Te meg mit csinálsz? – ugrott egyet. Nem válaszoltam csak tettem egy lépést felé, mire ő is hátrált egyet védekező pózba helyezve a mellkasa előtti kezeit. A háta nekiütközött a polcnak ahonnan lepotyogott pár termék. A zsebéből kihorgásztam a keresett listát, majd újra eltávolodva tőle diadal ittasan néztem a szemeibe. Még a feltételezés is nevetséges volt, hogy bármi más szándékom legyen vele kapcsolatban.

- A lista, amit említettél. Én írtam össze, de te raktad el, ha esetleg elfelejtetted. – szembesítettem az orra előtt meglóbálva a papír fecnit. – És vedd fel, amit lelöktél. – mutattam a földre hullt Ramen-es zacskókra. A kosarat magam előtt tolva haladtam tovább és szemügyre vettem a listán szereplő dolgokat. – Szóval melyiket vetted? – kérdeztem az időközben mellém érő fiút, de még mindig a listával voltam elfoglalva.

- Miből?

- Tusfürdő. – emlékeztettem. A kosár nekiütközött valaminek. A tekintetemet elszakítottam a papírról és sűrű bocsánatkérésbe kezdtem, amiért nekimentem valaki más kosarának a figyelmetlenségem miatt.

- Jobban kéne figyelnie a barátnőjére. – horkantott fel a férfi, de már tovább is állt a zsörtölődő modorával. Még csak rám se nézett és feltételezget is. 

- Bunkó. – morogtam az orrom alatt. 

- Ne húzd fel magad, barátnőm. – nevetett Kyu, az utolsó szót pedig bosszantóan elhúzta. 

- Akarsz egyet? – fordultam felé ökölbe szorított kézzel, mire a fiú arrébb ugrott tőlem egy fél méterre és onnan folytatta a piszkálódást. 

A pénztárnál fizettünk, miután kiálltuk a hosszú sort és megpakolt zacskókkal sétáltunk egészen hazáig.

Míg Sung Kyu leült a tv elé, én kipakoltam a vásárolt dolgokat és a helyükre varázsoltam őket. Ilyenkor tényleg úgy érzem magam, mintha lenne egy idegesítő férjem, aki után pakolnom és főznöm kell. Kezet mostam és a mellette felakasztott törlőkendőben megszárítottam a kacsóimat. 

- Megértem, hogy szabad napon vagy. Sokáig dolgozol, de most segítened kell a főzésben, mert nekem is lenne milliónyi dolgom. Most 3 óra van és nekem 5 órára találkozóm van a kiadóval, hogy kritizálják a megformázott munkámat és ilyen ütemben nem végzek vele. – magyaráztam, testemmel eltakarva a fiú elől a tv-t. Világfájdalmas képpel, de felállt, hogy a segítségemre legyen. 

- Nem is tudok főzni miben, tudnék én segíteni? És miért akarsz főzni, éhes vagy talán azután, a hatalmas ebéd után? – kérdezgetett rádőlve a konyha pultra. 

- 1, nagy hiba, hogy nem tudsz, 2, nem vagyok éhes. Te mondtad, hogy holnap sokáig leszel, így ott alszol, gondoltam főzök valamit, amit elvihetsz megenni. – zavaromban elkezdtem megmosni a zöldségeket. Most teljesen úgy viselkedtem mintha a barátnője lennék. Miért vagyok ennyire zavarban? Hiszen csak kaját csinálok neki. Bár nem mintha nem tudna rendelni valamit, te jó ég teljesen feleslegesen dolgozom. Hogy nem jutott ez hamarabb eszembe? 

- Csak nem aggódsz, hogy egészségtelen kajával tömöm magam? – ölelt át hátulról, amitől a vér is megfagyott az ereimben. A kezem is megállt a mozdulatsorban, próbáltam elhúzódni, de csak azt értem el, hogy még szorosabban ölelt át.

- Kérdezhetek valamit? – távolodott el, majd váratlanul megfordított, hogy szemtől szemben legyünk. Tenyereivel megtámaszkodott a pulton és elvágta tőlem a menekülés lehetőségét is. – Miért nem tetszem neked? 

Szám ó alakot formált, szemeimmel pedig bőszen pislogtam az előttem álló Sung Kyu-ra. 

- Ez hogy jön ide? 

- Ne háríts kérdéssel. – kontrázta szemeivel fogva tartva az én íriszeimet.

- Mert lakótársak vagyunk? – az eredetileg kijelentésnek szánt mondat, inkább hallatszott kérdésként. Teljesen meglepett ezzel a kérdéssel, sosem gondolkodtam ezen. Nem tudom neki miért jutott ilyen eszébe, vagy mit akar ezzel mondani. De teljesen összezavart az holt biztos.

- Jól nézek ki, jó a személyiségem. Nincs igazam? 

Összefont karral bámul tovább, ezzel teret adva nekem, hogy fellélegzek egy kicsit. 

- Kérdezd, meg egyenesen mit akarsz tudni, mert én nem értek abból semmit, amit összehordasz nekem. – ráztam meg a fejem, mintha azzal meg tudnék oldani mindent. 

- Amióta veled lakok nincs barátnőm. A munkahelyemen is beszélgettem az egyik lánnyal, és ő azt mondta, hogy nem járna velem. – mondta szomorúan. Halkan felnevettem, de egy szúrós pillantással elhallgatatott.

- Nem az én hibám hogy nincs barátnőd! Ezt ne kend rám. – böktem meg a fiú homlokát. Felültem a pult tetejére, majd összeszűkített szemekkel vizsgálni kezdtem a fiú felépítését. Végül összefont karokkal felállítottam a diagnózist. De ezzel nem érünk semmit, mert arra jutottam, hogy nem tudom az okát, miért ne akarna egy nőnemű egyed vele járni. Mert lehet, vannak bosszantó vonásai, de attól függetlenül vicces, karizmatikus és helyes is. Bár rendetlen, feledékeny, időnként bosszantó és borzasztó táncos is. 

- Mi a baj velem? – kérdezte elkeseredetten a fiú. Sung Kyu leült az asztalhoz és gondolkodó pózba vágta magát. Megsajnálva őt odasomfordáltam hozzá és megveregettem a vállát. 

- Figyelj, ahogy mondtad, helyes vagy kedves is vagy, totál idióta az a lány, aki nem randizna veled. – bókoltam. 

- És mi a helyzet veled?

- Velem? – kérdeztem vissza. Mintha már megint elterelődött volna a téma, kezdem elveszteni a fonalat. 

- Volt már valaha pasid?

- Nem illik ilyet kérdezni egy lánytól. – ütöttem oldalba. 

- Azt hittem a korát nem illik megkérdezni egy lánynak. – kontrázta. 

- Nem volt még barátom, oké? De jelenleg nem is igen keresek, nem mintha lenne időm ismerkedni. – forgattam meg a szemeimet, majd a zsarnok főnökömre terelődtek a gondolataim. 

- Segíts nekem! Gyere el velem randizni. 

- Mi a halálnak? – hőköltem hátra, ahogy Kyu bevetette azokat az ellen állhatatlan kiskutya szemeket. 

- Ha azt sem tudom elérni, hogy a lakótársam belém szeressen, akkor mást sem fogok tudni lenyűgözni. Segíts nekem! – nyaggatott tovább.

- Szerintem én vagyok az utolsó lány, akinél be kéne vágódnod. Különben is ha beléd szeretnék vállalnád érte a felelősséget?

- Igen.

2.rész

Előszó

Sziasztok! Egy hét telt el az első rész érkezése után, nagyon örültem neki, hogy vannak itt Kyu fanok, akiket érdekel amit írok :) 112 oldalmegjelenítést tudhatok a magaménak és remélem a második rész is elnyeri a tetszéseteket. Meg szeretném köszönni a két feliratkozómnak is, hogy esélyt ad a történetemnek és nagyon jól esett a korábbi komment, de nem húzom tovább az időt. Jó olvasást!

Kivételesen a szobámban az ágyon ülve görnyedtem a papír köteg felé és egy újabb oldalt pipálhattam ki a sorból. Egy kicsit gyorsabban tudtam haladni, ahogy inkább a szerelmi szálakat futatta a történet. Az interneten meg kellet néznem, hogyan írnak helyesen egy az oldalon szereplő szókapcsolatot és kijavítottam pár elírást, azért kiemelővel kihúztam a szavakat, mert az is előfordult már, hogy valójában úgy akarta az író, ahogy javítatlanul volt. Holnap konzultálnom kell az íróval, hogy rábólint-e az első rész javítási munkálataira, vagy változtatni szeretne valamit. Ezek a munkám legbosszantóbb részei. Nem kedvelem ezeket a kis tárgyalásokat, hiszen az íróknak nagy egójuk van és a büszkeségük is nehezen nyeli le, hogy javítani kell az írásukon. A bétázás nem hálás feladat ilyen téren, pedig én csak élvezhetővé akarom tenni a leírt szavakat. 
Hajnalban abba hagytam a munkát és lesöpörtem az ágyamról a tollakat, a kéziratot pedig a földre helyeztem ügyelve arra, hogy sorban maradjanak a papírok és rátettem az egyik Robin Cook könyvet, ami a kezem ügyébe került. Az igen értékes és kedvenc könyvet most kénytelen voltam papír nehezékként használni. Elnyúltam az ágyon és engedtem az álmok világának. 

6

Mikor kinyitottam a szememet már fél tizenkettőt ütött az óra. Többször is pislogtam, hátha rosszul látom az időt. Ma meglehetősen sokáig aludtam, de úgy is érzem, hogy kipihent vagyok. Belestem Sung Kyu szobájába az ágyában találtam meg arccal a párnába temetkezve. Forgolódni kezdett és lerugdosta magáról a paplant. Elmosolyodtam, ahogy figyeltem a partra vetett hal táncát. Mikor észrevette, hogy őt nézem, először is megijedt utána pedig visszadőlt az ágyba. 
- Jó reggelt. – morogta a fiú résnyire nyitott szemekkel. 
- Jó delet inkább. – mondtam és csuklójánál fogva felhúztam ülő helyzetbe. – Még csak ne is gondolj ágyba reggelire, gyere ki és kotyvasszunk valami ehetőt. – noszogattam. 
- Először átöltöznék. – válaszolt miközben megdörzsölte a szemeit. 
- Utána is átöltözhetsz. – erősködtem és kirugdostam a konyhába egy melegítő nadrágban meg egy kinyúlt pólóban, ami csak annyiban különbözött azoktól, amiket az utcán hord, hogy ez az oldalánál ki van szakadva és egyszer sikeresen összemostam szóval fehér helyett inkább zöld színe lett a ruhadarabnak. 
- Mit szólnál, ha rendelnénk csirkét? – vetette fel ártatlan arckifejezéssel a fiú miközben bezárta a hűtő ajtót. 
- Kim Sung Kyu! Pedig hangsúlyoztam, hogy vásárolj be. – ingattam a fejemet jobbra, ballra. 
- Tudom, tudom. – vakarta meg a tarkóját, de a bűnbánat semmi jelét nem mutatta. 
- Menjünk és együnk akkor egy kajáldában és, amiért elfelejtettél bevásárolni te fizetsz. – böktem meg a homlokát.
- Nem kell erre fognod. Nyugodtan megmondhatod, ha azt akarod, vigyelek el egy randira. – csipkelődött jókedvűen. Vicces hangnemére felhorkantottam és megforgattam a szemeimet.
- Még csak az kéne. Sajnálom szegény lányt, aki arra vetemedik, annyira trehány vagy. És megtanulhatnád végre bezárni a szekrényajtót is. – panaszkodtam, majd látványosan belöktem a nyitva hagyott ajtót, amit most szerencsére kikerültem. Már így is van egy szép színváltós folt a térdemen, pont az ilyen esetek miatt. 
- Még ha lesz is biztos nem mutatom be neked, mert elijeszted szegényt. – provokált tovább.
- Szerintem addig nem állok fél lábon, míg te szerzel egy barátnőt. – borzoltam össze a fiú tincseit. 
Azzal a címszóval, hogy enyém az utolsó szó trappoltam be a szobámba, hogy felöltözzek. Sötét farmert egy hozzá illő tornacipőt és fehér piros csíkos pólót vettem fel. Felkötöttem a hajam és csatlakoztam az ajtóban toporgó Sung Kyu-hoz. Még mindig jó kedvűen ballagott ki a bejárati ajtón és hozzám dobta a kulcsot, rám hárult a feladat, hogy bezárjam a lakást. 
- Meglátogatjuk Shen asszonyt? Elég rég nem jártunk nála. – gondolkodott el a mellettem ballagó fiú. 
- Azért mert állandóan dolgozol. – válaszoltam, de azért rábólintottam az ötletre. Így a házunk közelében található kínai étkezdébe indultunk. Ahogy beléptünk az ismerős környezetbe mosoly kúszott az ajkaimra. A pultnál ácsorgó seprűnyélre támaszkodó idős férfi azonnal felismert minket és kedvesen üdvözölt. Nem sokára feltűnt a felesége is, Shen asszony, aki a kötényébe törölte ráncos kezeit és egy puszival köszöntött mindkettőnket. 
- Aigoo, hát titeket is látni. – veregette meg Kyu vállát, majd megcsípte az arca két oldalát. Shen asszonnyal egyszerre nevettünk fel a fiú aranyos reakciója láttán. – Eteted rendesen ezt a fiút? Mindjárt el fog fogyni. – szólalt meg a nő barátságos hangon és már is utasította a férjét, hogy azonnal készítsen nekünk valami harapnivalót. Nem is kellett több a férfi már is elvonult a konyhába ott hagyva a seprűnyelet. 
- Mi vagyok én a felesége? – kérdeztem iróniával a hangomban. – Eszik ő rendesen, egyszerűen csak ilyen kis vékonyka. – folytattam és játékosan oldalba löktem, de édes a bosszú, nagyon hamar megtalálta a módját, hogy visszavágjon a csipkelődésemre.
- Hyun Ah is nagyon kis vékonyka. Azt mondta, hogy hízni szeretne, szóval egy hatalmas adagot adj neki. – füllentette, Shen asszony azonnal kapott az alkalmon és valóban hatalmas nagy adaggal szolgált mindkettőnknek.
- Ezt még nagyon visszakapod. – morogtam, miközben a pálcikámra szúrtam egy hatalmas adag mézes mázú húst. Már az étel felénél tele voltam, de mindenki csak úgy nyomta belém a kaját, míg végül mindketten a székre dőlve pihentünk üres tányérral az asztalunkon. Úgy éreztem, hogy egy kis víz se menne le a torkomon ezek után. Valójában mindig panaszkodni szoktam, hogy a munkám miatt nem tudok rendszeresen enni, de azt, hiszen ez után az adag után másnap délig is dolgozhatnék anélkül, hogy az evésre kéne koncentrálnom. 
- Fel tudsz állni? – nézett a szemembe Kyu diadal ittas mosollyal, de rajta is látszott, hogy bizony elég rendes adagot tudhattunk magunkénak. 
- Szerintem gurítanod kellesz hazáig. – válaszoltam, miközben egy pohár vizet próbáltam lenyomni a torkomon. 
- Vigyelek a hátamon? 
- Ugyan már, a kispórolt testeddel? – ugrattam tovább. A fiú hirtelen felindulásból pattant fel a székből és felém kezdett közeledni. Bele passzíroztam magam a székbe, de csuklómnál fogva felhúzott és a hátára vett. A tulajdonos házaspár nevetve figyelte az eseményeket, de a többi vendég koránt sem volt ilyen elnéző és kaptunk pár szúrós tekintetet. Sung Kyu a hátán vitt ki a kellemes hangulatú étkezdéből és kilépett velem a szikrázó napsütésbe. Már érezni lehetett az ősz beköszöntét, de ez olyan napok egyike volt, amikor kellemes időt tudhattunk be a naptárban. 
Átkaroltam a fiú nyakát és hagytam, hogy cipeljen egy darabig. De túl sok szem figyelt fel ránk, így kezdtem kínosan érezni magam. 
- Letennél? – bökdöstem Kyu vállát. – Mindenki minket néz. – tájékoztattam, ahogy egy újabb férfi nézett meg minket az utcán. 
Mikor a lábam elérte a földet kicsit megszédültem, még mindig enyhén rosszul voltam az ebédtől. Sung Kyu-ba karoltam és együtt megcéloztunk egy szupermarketet, hogy bepótoljuk az elmaradt vásárlást. 
- Jó buli együtt vásárolni. Gyakrabban is eljöhetnénk. – mosolyogtam, miközben a sorok között szlalomoztunk. 
- Túl sokat vagy a házban, azért tűnik ilyen jónak. – rázta a fejét, miközben leemelt a polcról egy müzlis dobozt. 
- Örülhetnél inkább neki, nem véletlenül van rend a házban. Szerinted maguktól másznak be azok a pólók a szekrényedbe? 
- Ezért vagy te az én kedvenc lakótársam. – hízelgett. Jobb kezét átdobta a vállamon és tolni kezdte helyettem a kosarat. 

1. rész

Előszó

Az oldal hivatalosan is megnyitott! 2016.07.15-én. Remélem elnyeri a tetszéseteket a rész, jó olvasást kívánok! A recept innen származik. Egyébként nem olyan borzalmas, mint tűnhet. Olyan, mint egy lapcsánka és egészen jól néz ki. (itt egy kép róla)

Ráhajoltam az asztalra, amin a nyers kézirat pihent és átfutottam pár újabb sort. Megráztam a fejem, majd gondolatban kihúztam az egészet. A piros filcet tapogattam a kezemmel, az ujjam hegye éppen hozzáért, de elég volt, hogy kibillentse a nyugalmi állapotból és végig robogjon az asztal sarka felé egyenesen a földre gurulva. Bosszankodva hajoltam le érte, majd elkezdtem kijavítani a mondat nyelvtanilag nem helyes sorrendjét. Közelebb húztam magamhoz a bögre kávét és a papírtól elhajolva belekortyoltam. Mindig vigyáztam a lapokra, hogy ne látszódjon meg rajta a káros szenvedélyem barna foltja, nem hiányzott, hogy a kilöttyent ital elmossa a leírt betűket, főleg akkor, ha már megformáztam a tartalmat. Nincs is rosszabb, mint amikor egy órán keresztül dolgozol egy lapon és az egészet kidobhatod a kukába a figyelmetlenség miatt. Nem egyszer jártam már így, azóta mindig elkerülöm az irományokat kávéval vagy ritka esetekben valamilyen teával a kezemben. Visszacsúsztattam a kékre mázolt bögrét az asztallap legtávolabbi részébe és bújni kezdtem a sorokat. Ez alkalommal egy történelmi regényt kellett átnéznem és lektorálnom, be kell valljam, a történelmi sztorikat utálom a legjobban szerkeszteni, mert az ilyenekkel nagyon lassan haladok, a fontos részleteknek és eseményeknek amiket említ a könyv utána kell nézni tüzetesen, hogy majd az olvasó ne nézze ferde szemmel a sületlenséget. Ahogy lapoztam egyet megállapítottam, hogy hosszú éjszakám lesz. Rápillantva az órára az már is 11 órát mutatott, bár ezt önmagamtól is megállapíthattam volna, fáradtnak éreztem magam, tegnap sem pihentem eleget így a fejem zúgott az álmatlanságtól. Kényszeredetten arrébb toltam a köteg papírt és magam elé vettem a kihűlt kávét, kikortyoltam az utolsó cseppeket is és ledőltem a hideg gránit lapra pihenni egy keveset. 

A kávé sem tudott ébren tartani így elaludtam az asztalnál. A lakótársam ébresztgetésére keltem fel, betekert egy pléddel és a térdemnél felhúzva vont az ölébe. Nem volt ismeretlen a helyzet, sokszor késő estig dolgozom egy-egy kéziraton szóval Sung Kyu-nak nem okozott meglepetést, hogy rajtakapott, ahogy az asztalra dőlve durmolok. Ahogy mindig most is felkapott az ölébe és be húrcolt a szobámba. Magamra húztam a takarót és elmormoltam egy mondatot, amiben szép álmokat kívánok neki. 

6

Pilláimat rebegtetve tornáztam fel magam az ágyon és rávettem a lábaimat, hogy kikeljek a virágos mintával ellátott ágyneműből. Megszabadultam a tegnapi ruháimtól és csendesen lefürödtem, próbáltam kevés zajjal tenni, mert nem akartam felébreszteni a fiút, aki még biztosan békésen alszik a szemközti szobában. Sung Kyu mindig is rossz alvó volt, annyira, mint rossz felkelő is. Ennek ellenére van, hogy korán elmegy, mikor hívja a munka és általában sokáig nem is jön haza. Nem kérdeztem mivel foglalkozik és ő sem beszélt róla. Nem kötöttük ki, hogy tabu téma lenne, de nem is éreztem késztetést, hogy érdeklődjek felőle, mert látszott, hogy nem akar róla beszélni. Összecsomóztam a nedves hajam a fejem tetejére egy hajgumival lefixálva és felöltöztem a tiszta ruhákba. Kinyitottam a fürdő ablakot, hogy távozzon a pára és kisomfordáltam a konyhába. A hűtőből kivettem a palacsinta hozzávalóit és a pultra rakosgattam őket használati sorrendben. A konyhaszekrényből kivettem egy piros műanyag tálat és kimértem a szükséges mennyiségű lisztet, amit aztán összekevertem egy és fél bögre szódavízzel. Csomómentesre kevertem és hozzáadtam a szükséges fűszereket, sót, borsot és egy kis chilit. Már csak a hagymát kellett apróra vágnom és hozzákevernem a kész katyvaszhoz. A felforrósodott serpenyőbe olajat öntöttem és sütni kezdtem a kör alakú finomságot. Az utolsó cseppeket is beleborítottam a serpenyőbe, amikor az álmos Kyu képe megjelent a konyhában. Beleszimatolt a levegőbe és elégedetten leült az asztalhoz.

- Újhagymás palacsinta. – állapította meg mosolyogva. Kivettem az utolsó adagot és letettem az asztalra a gőzölgő reggelit. A fiú már nyúlt volna az egyik ovális alakú darabért, de rácsaptam a kezére.

- Várj még. Egy részt forró, és lehet, hogy van még Kimchi a hűtőben. – magyaráztam, de mintha a falnak beszéltem volna.

Valóban volt még a hűtőben a köretből, levettem a tetejéről a fóliát és betettem egy percre a mikróba. Mikor én is le tudtam végre ülni az asztalhoz Sung Kyu már a harmadik palacsintát fogyasztotta, most először vette elő a pálcikát csak, hogy tunkolhasson a Kimchi-ből is. Annak ellenére, hogy sokat eszik meglehetősen vékony alkat nem több mint 62 kg, ami igen kevés 178 cm magassághoz indexelve. El nem tudom képzelni, hogyan tartja meg a súlyát, mikor ilyen zaba gép. Én is tányéromra csúsztattam a remekművemből és falatozni kezdtem. Megettem az utolsó falatokat is, de mikor visszanéztem a tányéromon egy teljes egész várt rám. Arra gondoltam, hogy biztos véletlenül kettőt vettem el, de miután ez is elfogyott és ugyan úgy a tányéromon is volt, kezdtem elgondolkodni, hogy valaki szórakozik velem. Összeszűkített szemekkel bámultam a lakótársamra, aki még mindig nyugodtan eszegetett.

- Te próbálsz teletömni? – kérdeztem, de tudtam a választ, hogy bizony ő az, aki észrevétlenül ételt tesz a tányéromba.

- Mert olyan sovány vagy. Eszel rendesen? – kérdezte két falat között és felcsípett a pálcikával egy kis Kimchi-t.

Reggel volt még ahhoz, hogy vitatkozni kezdjek az alakommal kapcsolatban, így inkább megettem még egy palacsintát. De megelőzve a következő adagot, a kezemet a tányérra helyeztem, hogy ne tudja rátenni. – Ennyi bőven elég volt. – erősködtem. Már csak egy darab maradt a tányéron, így megegyeztünk, hogy megfelezzük, bekaptuk az utolsó falatokat és betettük a tányérokat a mosogató gépbe. Összegyűlt egy adag így elindítottam a programot.

Csatlakoztam Kyu-hoz a fürdőben és közösen mostunk fogat. A tükörben figyeltük a másikat, ahogy fogmosás közben vicces fejeket vágunk és grimaszolunk, hátha az egyikünk kiköpi a nevetéstől a fogkrémet. Lehajoltam, hogy kiköpjem a habot, de mikor megnyitottam a csapot a hajgumi meglazult és pár sötét tincs az arcomhoz tapadt. Kyu morgott valamit szájában a fogkefével és kihalászta az arcomból a szálakat. Kiöblítettem a számat és átengedtem a helyet a mellettem álló fiúnak. Kigubancoltam a hajgumit és megállapítottam, hogy a gyenge anyag elszakadt. Beletúrtam a karamell színű hajba és elgondolkodtam, hogy ideje lenne fodrászhoz mennem. Egy kicsit vissza kéne vágni, vagy kipróbálni a vállig érő fazont, ami kicsit extrémnek tűnt, mivel világ életemben hosszú hajam volt. Ennek ellenére nem lenne rossz ötlet megfrissíteni a hajvégeket.

- Szerinted jól állna a rövid haj? – kérdeztem a fiút és ujjaimmal ollót formálva képzeletben vállhosszig vágtam a hajzuhatagot.

- Neked minden jól áll. – dicsért meg. Ujjaival átfésülte a hajam és a csuklójáról lehúzott hajgumival fogta újra össze.

- Menned kell dolgozni? – kérdeztem végignézve a fiún, aki már teljes harci felszerelésben állt előttem. Egy túlméretezett fehér pólót viselt a közepétől kiindulva fekete csíkokkal, amik a póló aljánál folttá alakultak és egy világos farmert divat szakadással.

- Igen és későn is jövök, ahogy szoktam. De holnap szabad napom lesz. Ha lehet, ma menj be aludni a szobádba és ne az ebédlőben találjak rád. – oktatott ki és kikerült, hogy kiérjen a folyosóra. A cipőjét húzta én pedig még igazítottam a rendezett tej csokira emlékeztető tincsein.

Ahogy elment, visszakerültem a régi korok világába a borzalmasan részletes kéziratban.

Szeptember nyolcadika van néztem a naptár piros betűit, holnap lesz egy éve, hogy Kyu-val lakótársak vagyunk. Hihetetlen, hogy már egy teljes éve ebben a lakásban élek. Sokáig keresgéltem akkoriban és nem is gondoltam, hogy rátalálok egy ilyen helyre. Közel van a városközponthoz, még sincs zajos környéken. A bérleti díj bár borsos, de nem vészes, hogy ketten lakjuk. Fel van szerelve mindennel a ház és egyáltalán nincs okom panaszkodni a berendezésekre vagy az esztétikára. Még nagynak is mondható a ház, teljesen elférnénk akkor is, ha lenne itt még egy ember, de nem tervezünk még egy lakótársat keresni, elégnek tartjuk azt is, hogy egymást elviseljük. Mikor beköltöztem azt hittem Sung Kyu egy csendes és visszafogott ember, de rá kellett jöjjek, hogy csak az idegenekkel viselkedik így. Nem kellett sok idő és már felszabadultan beszélgetést kezdeményezett, megmerte tenni, hogy szanaszét dobálta a pólóit, amit mindig nekem kellett összeszedni. A legborzasztóbb szokása pedig az, hogy a pult alatti szekrényajtót mindig nyitva hagyja, mert onnan szedi elő a dugi édességet, és ha arra járok, mindig beleütközök a térdemmel a falapba.