1. rész

Előszó

Az oldal hivatalosan is megnyitott! 2016.07.15-én. Remélem elnyeri a tetszéseteket a rész, jó olvasást kívánok! A recept innen származik. Egyébként nem olyan borzalmas, mint tűnhet. Olyan, mint egy lapcsánka és egészen jól néz ki. (itt egy kép róla)

Ráhajoltam az asztalra, amin a nyers kézirat pihent és átfutottam pár újabb sort. Megráztam a fejem, majd gondolatban kihúztam az egészet. A piros filcet tapogattam a kezemmel, az ujjam hegye éppen hozzáért, de elég volt, hogy kibillentse a nyugalmi állapotból és végig robogjon az asztal sarka felé egyenesen a földre gurulva. Bosszankodva hajoltam le érte, majd elkezdtem kijavítani a mondat nyelvtanilag nem helyes sorrendjét. Közelebb húztam magamhoz a bögre kávét és a papírtól elhajolva belekortyoltam. Mindig vigyáztam a lapokra, hogy ne látszódjon meg rajta a káros szenvedélyem barna foltja, nem hiányzott, hogy a kilöttyent ital elmossa a leírt betűket, főleg akkor, ha már megformáztam a tartalmat. Nincs is rosszabb, mint amikor egy órán keresztül dolgozol egy lapon és az egészet kidobhatod a kukába a figyelmetlenség miatt. Nem egyszer jártam már így, azóta mindig elkerülöm az irományokat kávéval vagy ritka esetekben valamilyen teával a kezemben. Visszacsúsztattam a kékre mázolt bögrét az asztallap legtávolabbi részébe és bújni kezdtem a sorokat. Ez alkalommal egy történelmi regényt kellett átnéznem és lektorálnom, be kell valljam, a történelmi sztorikat utálom a legjobban szerkeszteni, mert az ilyenekkel nagyon lassan haladok, a fontos részleteknek és eseményeknek amiket említ a könyv utána kell nézni tüzetesen, hogy majd az olvasó ne nézze ferde szemmel a sületlenséget. Ahogy lapoztam egyet megállapítottam, hogy hosszú éjszakám lesz. Rápillantva az órára az már is 11 órát mutatott, bár ezt önmagamtól is megállapíthattam volna, fáradtnak éreztem magam, tegnap sem pihentem eleget így a fejem zúgott az álmatlanságtól. Kényszeredetten arrébb toltam a köteg papírt és magam elé vettem a kihűlt kávét, kikortyoltam az utolsó cseppeket is és ledőltem a hideg gránit lapra pihenni egy keveset. 

A kávé sem tudott ébren tartani így elaludtam az asztalnál. A lakótársam ébresztgetésére keltem fel, betekert egy pléddel és a térdemnél felhúzva vont az ölébe. Nem volt ismeretlen a helyzet, sokszor késő estig dolgozom egy-egy kéziraton szóval Sung Kyu-nak nem okozott meglepetést, hogy rajtakapott, ahogy az asztalra dőlve durmolok. Ahogy mindig most is felkapott az ölébe és be húrcolt a szobámba. Magamra húztam a takarót és elmormoltam egy mondatot, amiben szép álmokat kívánok neki. 

6

Pilláimat rebegtetve tornáztam fel magam az ágyon és rávettem a lábaimat, hogy kikeljek a virágos mintával ellátott ágyneműből. Megszabadultam a tegnapi ruháimtól és csendesen lefürödtem, próbáltam kevés zajjal tenni, mert nem akartam felébreszteni a fiút, aki még biztosan békésen alszik a szemközti szobában. Sung Kyu mindig is rossz alvó volt, annyira, mint rossz felkelő is. Ennek ellenére van, hogy korán elmegy, mikor hívja a munka és általában sokáig nem is jön haza. Nem kérdeztem mivel foglalkozik és ő sem beszélt róla. Nem kötöttük ki, hogy tabu téma lenne, de nem is éreztem késztetést, hogy érdeklődjek felőle, mert látszott, hogy nem akar róla beszélni. Összecsomóztam a nedves hajam a fejem tetejére egy hajgumival lefixálva és felöltöztem a tiszta ruhákba. Kinyitottam a fürdő ablakot, hogy távozzon a pára és kisomfordáltam a konyhába. A hűtőből kivettem a palacsinta hozzávalóit és a pultra rakosgattam őket használati sorrendben. A konyhaszekrényből kivettem egy piros műanyag tálat és kimértem a szükséges mennyiségű lisztet, amit aztán összekevertem egy és fél bögre szódavízzel. Csomómentesre kevertem és hozzáadtam a szükséges fűszereket, sót, borsot és egy kis chilit. Már csak a hagymát kellett apróra vágnom és hozzákevernem a kész katyvaszhoz. A felforrósodott serpenyőbe olajat öntöttem és sütni kezdtem a kör alakú finomságot. Az utolsó cseppeket is beleborítottam a serpenyőbe, amikor az álmos Kyu képe megjelent a konyhában. Beleszimatolt a levegőbe és elégedetten leült az asztalhoz.

- Újhagymás palacsinta. – állapította meg mosolyogva. Kivettem az utolsó adagot és letettem az asztalra a gőzölgő reggelit. A fiú már nyúlt volna az egyik ovális alakú darabért, de rácsaptam a kezére.

- Várj még. Egy részt forró, és lehet, hogy van még Kimchi a hűtőben. – magyaráztam, de mintha a falnak beszéltem volna.

Valóban volt még a hűtőben a köretből, levettem a tetejéről a fóliát és betettem egy percre a mikróba. Mikor én is le tudtam végre ülni az asztalhoz Sung Kyu már a harmadik palacsintát fogyasztotta, most először vette elő a pálcikát csak, hogy tunkolhasson a Kimchi-ből is. Annak ellenére, hogy sokat eszik meglehetősen vékony alkat nem több mint 62 kg, ami igen kevés 178 cm magassághoz indexelve. El nem tudom képzelni, hogyan tartja meg a súlyát, mikor ilyen zaba gép. Én is tányéromra csúsztattam a remekművemből és falatozni kezdtem. Megettem az utolsó falatokat is, de mikor visszanéztem a tányéromon egy teljes egész várt rám. Arra gondoltam, hogy biztos véletlenül kettőt vettem el, de miután ez is elfogyott és ugyan úgy a tányéromon is volt, kezdtem elgondolkodni, hogy valaki szórakozik velem. Összeszűkített szemekkel bámultam a lakótársamra, aki még mindig nyugodtan eszegetett.

- Te próbálsz teletömni? – kérdeztem, de tudtam a választ, hogy bizony ő az, aki észrevétlenül ételt tesz a tányéromba.

- Mert olyan sovány vagy. Eszel rendesen? – kérdezte két falat között és felcsípett a pálcikával egy kis Kimchi-t.

Reggel volt még ahhoz, hogy vitatkozni kezdjek az alakommal kapcsolatban, így inkább megettem még egy palacsintát. De megelőzve a következő adagot, a kezemet a tányérra helyeztem, hogy ne tudja rátenni. – Ennyi bőven elég volt. – erősködtem. Már csak egy darab maradt a tányéron, így megegyeztünk, hogy megfelezzük, bekaptuk az utolsó falatokat és betettük a tányérokat a mosogató gépbe. Összegyűlt egy adag így elindítottam a programot.

Csatlakoztam Kyu-hoz a fürdőben és közösen mostunk fogat. A tükörben figyeltük a másikat, ahogy fogmosás közben vicces fejeket vágunk és grimaszolunk, hátha az egyikünk kiköpi a nevetéstől a fogkrémet. Lehajoltam, hogy kiköpjem a habot, de mikor megnyitottam a csapot a hajgumi meglazult és pár sötét tincs az arcomhoz tapadt. Kyu morgott valamit szájában a fogkefével és kihalászta az arcomból a szálakat. Kiöblítettem a számat és átengedtem a helyet a mellettem álló fiúnak. Kigubancoltam a hajgumit és megállapítottam, hogy a gyenge anyag elszakadt. Beletúrtam a karamell színű hajba és elgondolkodtam, hogy ideje lenne fodrászhoz mennem. Egy kicsit vissza kéne vágni, vagy kipróbálni a vállig érő fazont, ami kicsit extrémnek tűnt, mivel világ életemben hosszú hajam volt. Ennek ellenére nem lenne rossz ötlet megfrissíteni a hajvégeket.

- Szerinted jól állna a rövid haj? – kérdeztem a fiút és ujjaimmal ollót formálva képzeletben vállhosszig vágtam a hajzuhatagot.

- Neked minden jól áll. – dicsért meg. Ujjaival átfésülte a hajam és a csuklójáról lehúzott hajgumival fogta újra össze.

- Menned kell dolgozni? – kérdeztem végignézve a fiún, aki már teljes harci felszerelésben állt előttem. Egy túlméretezett fehér pólót viselt a közepétől kiindulva fekete csíkokkal, amik a póló aljánál folttá alakultak és egy világos farmert divat szakadással.

- Igen és későn is jövök, ahogy szoktam. De holnap szabad napom lesz. Ha lehet, ma menj be aludni a szobádba és ne az ebédlőben találjak rád. – oktatott ki és kikerült, hogy kiérjen a folyosóra. A cipőjét húzta én pedig még igazítottam a rendezett tej csokira emlékeztető tincsein.

Ahogy elment, visszakerültem a régi korok világába a borzalmasan részletes kéziratban.

Szeptember nyolcadika van néztem a naptár piros betűit, holnap lesz egy éve, hogy Kyu-val lakótársak vagyunk. Hihetetlen, hogy már egy teljes éve ebben a lakásban élek. Sokáig keresgéltem akkoriban és nem is gondoltam, hogy rátalálok egy ilyen helyre. Közel van a városközponthoz, még sincs zajos környéken. A bérleti díj bár borsos, de nem vészes, hogy ketten lakjuk. Fel van szerelve mindennel a ház és egyáltalán nincs okom panaszkodni a berendezésekre vagy az esztétikára. Még nagynak is mondható a ház, teljesen elférnénk akkor is, ha lenne itt még egy ember, de nem tervezünk még egy lakótársat keresni, elégnek tartjuk azt is, hogy egymást elviseljük. Mikor beköltöztem azt hittem Sung Kyu egy csendes és visszafogott ember, de rá kellett jöjjek, hogy csak az idegenekkel viselkedik így. Nem kellett sok idő és már felszabadultan beszélgetést kezdeményezett, megmerte tenni, hogy szanaszét dobálta a pólóit, amit mindig nekem kellett összeszedni. A legborzasztóbb szokása pedig az, hogy a pult alatti szekrényajtót mindig nyitva hagyja, mert onnan szedi elő a dugi édességet, és ha arra járok, mindig beleütközök a térdemmel a falapba.