2.rész

Előszó

Sziasztok! Egy hét telt el az első rész érkezése után, nagyon örültem neki, hogy vannak itt Kyu fanok, akiket érdekel amit írok :) 112 oldalmegjelenítést tudhatok a magaménak és remélem a második rész is elnyeri a tetszéseteket. Meg szeretném köszönni a két feliratkozómnak is, hogy esélyt ad a történetemnek és nagyon jól esett a korábbi komment, de nem húzom tovább az időt. Jó olvasást!

Kivételesen a szobámban az ágyon ülve görnyedtem a papír köteg felé és egy újabb oldalt pipálhattam ki a sorból. Egy kicsit gyorsabban tudtam haladni, ahogy inkább a szerelmi szálakat futatta a történet. Az interneten meg kellet néznem, hogyan írnak helyesen egy az oldalon szereplő szókapcsolatot és kijavítottam pár elírást, azért kiemelővel kihúztam a szavakat, mert az is előfordult már, hogy valójában úgy akarta az író, ahogy javítatlanul volt. Holnap konzultálnom kell az íróval, hogy rábólint-e az első rész javítási munkálataira, vagy változtatni szeretne valamit. Ezek a munkám legbosszantóbb részei. Nem kedvelem ezeket a kis tárgyalásokat, hiszen az íróknak nagy egójuk van és a büszkeségük is nehezen nyeli le, hogy javítani kell az írásukon. A bétázás nem hálás feladat ilyen téren, pedig én csak élvezhetővé akarom tenni a leírt szavakat. 
Hajnalban abba hagytam a munkát és lesöpörtem az ágyamról a tollakat, a kéziratot pedig a földre helyeztem ügyelve arra, hogy sorban maradjanak a papírok és rátettem az egyik Robin Cook könyvet, ami a kezem ügyébe került. Az igen értékes és kedvenc könyvet most kénytelen voltam papír nehezékként használni. Elnyúltam az ágyon és engedtem az álmok világának. 

6

Mikor kinyitottam a szememet már fél tizenkettőt ütött az óra. Többször is pislogtam, hátha rosszul látom az időt. Ma meglehetősen sokáig aludtam, de úgy is érzem, hogy kipihent vagyok. Belestem Sung Kyu szobájába az ágyában találtam meg arccal a párnába temetkezve. Forgolódni kezdett és lerugdosta magáról a paplant. Elmosolyodtam, ahogy figyeltem a partra vetett hal táncát. Mikor észrevette, hogy őt nézem, először is megijedt utána pedig visszadőlt az ágyba. 
- Jó reggelt. – morogta a fiú résnyire nyitott szemekkel. 
- Jó delet inkább. – mondtam és csuklójánál fogva felhúztam ülő helyzetbe. – Még csak ne is gondolj ágyba reggelire, gyere ki és kotyvasszunk valami ehetőt. – noszogattam. 
- Először átöltöznék. – válaszolt miközben megdörzsölte a szemeit. 
- Utána is átöltözhetsz. – erősködtem és kirugdostam a konyhába egy melegítő nadrágban meg egy kinyúlt pólóban, ami csak annyiban különbözött azoktól, amiket az utcán hord, hogy ez az oldalánál ki van szakadva és egyszer sikeresen összemostam szóval fehér helyett inkább zöld színe lett a ruhadarabnak. 
- Mit szólnál, ha rendelnénk csirkét? – vetette fel ártatlan arckifejezéssel a fiú miközben bezárta a hűtő ajtót. 
- Kim Sung Kyu! Pedig hangsúlyoztam, hogy vásárolj be. – ingattam a fejemet jobbra, ballra. 
- Tudom, tudom. – vakarta meg a tarkóját, de a bűnbánat semmi jelét nem mutatta. 
- Menjünk és együnk akkor egy kajáldában és, amiért elfelejtettél bevásárolni te fizetsz. – böktem meg a homlokát.
- Nem kell erre fognod. Nyugodtan megmondhatod, ha azt akarod, vigyelek el egy randira. – csipkelődött jókedvűen. Vicces hangnemére felhorkantottam és megforgattam a szemeimet.
- Még csak az kéne. Sajnálom szegény lányt, aki arra vetemedik, annyira trehány vagy. És megtanulhatnád végre bezárni a szekrényajtót is. – panaszkodtam, majd látványosan belöktem a nyitva hagyott ajtót, amit most szerencsére kikerültem. Már így is van egy szép színváltós folt a térdemen, pont az ilyen esetek miatt. 
- Még ha lesz is biztos nem mutatom be neked, mert elijeszted szegényt. – provokált tovább.
- Szerintem addig nem állok fél lábon, míg te szerzel egy barátnőt. – borzoltam össze a fiú tincseit. 
Azzal a címszóval, hogy enyém az utolsó szó trappoltam be a szobámba, hogy felöltözzek. Sötét farmert egy hozzá illő tornacipőt és fehér piros csíkos pólót vettem fel. Felkötöttem a hajam és csatlakoztam az ajtóban toporgó Sung Kyu-hoz. Még mindig jó kedvűen ballagott ki a bejárati ajtón és hozzám dobta a kulcsot, rám hárult a feladat, hogy bezárjam a lakást. 
- Meglátogatjuk Shen asszonyt? Elég rég nem jártunk nála. – gondolkodott el a mellettem ballagó fiú. 
- Azért mert állandóan dolgozol. – válaszoltam, de azért rábólintottam az ötletre. Így a házunk közelében található kínai étkezdébe indultunk. Ahogy beléptünk az ismerős környezetbe mosoly kúszott az ajkaimra. A pultnál ácsorgó seprűnyélre támaszkodó idős férfi azonnal felismert minket és kedvesen üdvözölt. Nem sokára feltűnt a felesége is, Shen asszony, aki a kötényébe törölte ráncos kezeit és egy puszival köszöntött mindkettőnket. 
- Aigoo, hát titeket is látni. – veregette meg Kyu vállát, majd megcsípte az arca két oldalát. Shen asszonnyal egyszerre nevettünk fel a fiú aranyos reakciója láttán. – Eteted rendesen ezt a fiút? Mindjárt el fog fogyni. – szólalt meg a nő barátságos hangon és már is utasította a férjét, hogy azonnal készítsen nekünk valami harapnivalót. Nem is kellett több a férfi már is elvonult a konyhába ott hagyva a seprűnyelet. 
- Mi vagyok én a felesége? – kérdeztem iróniával a hangomban. – Eszik ő rendesen, egyszerűen csak ilyen kis vékonyka. – folytattam és játékosan oldalba löktem, de édes a bosszú, nagyon hamar megtalálta a módját, hogy visszavágjon a csipkelődésemre.
- Hyun Ah is nagyon kis vékonyka. Azt mondta, hogy hízni szeretne, szóval egy hatalmas adagot adj neki. – füllentette, Shen asszony azonnal kapott az alkalmon és valóban hatalmas nagy adaggal szolgált mindkettőnknek.
- Ezt még nagyon visszakapod. – morogtam, miközben a pálcikámra szúrtam egy hatalmas adag mézes mázú húst. Már az étel felénél tele voltam, de mindenki csak úgy nyomta belém a kaját, míg végül mindketten a székre dőlve pihentünk üres tányérral az asztalunkon. Úgy éreztem, hogy egy kis víz se menne le a torkomon ezek után. Valójában mindig panaszkodni szoktam, hogy a munkám miatt nem tudok rendszeresen enni, de azt, hiszen ez után az adag után másnap délig is dolgozhatnék anélkül, hogy az evésre kéne koncentrálnom. 
- Fel tudsz állni? – nézett a szemembe Kyu diadal ittas mosollyal, de rajta is látszott, hogy bizony elég rendes adagot tudhattunk magunkénak. 
- Szerintem gurítanod kellesz hazáig. – válaszoltam, miközben egy pohár vizet próbáltam lenyomni a torkomon. 
- Vigyelek a hátamon? 
- Ugyan már, a kispórolt testeddel? – ugrattam tovább. A fiú hirtelen felindulásból pattant fel a székből és felém kezdett közeledni. Bele passzíroztam magam a székbe, de csuklómnál fogva felhúzott és a hátára vett. A tulajdonos házaspár nevetve figyelte az eseményeket, de a többi vendég koránt sem volt ilyen elnéző és kaptunk pár szúrós tekintetet. Sung Kyu a hátán vitt ki a kellemes hangulatú étkezdéből és kilépett velem a szikrázó napsütésbe. Már érezni lehetett az ősz beköszöntét, de ez olyan napok egyike volt, amikor kellemes időt tudhattunk be a naptárban. 
Átkaroltam a fiú nyakát és hagytam, hogy cipeljen egy darabig. De túl sok szem figyelt fel ránk, így kezdtem kínosan érezni magam. 
- Letennél? – bökdöstem Kyu vállát. – Mindenki minket néz. – tájékoztattam, ahogy egy újabb férfi nézett meg minket az utcán. 
Mikor a lábam elérte a földet kicsit megszédültem, még mindig enyhén rosszul voltam az ebédtől. Sung Kyu-ba karoltam és együtt megcéloztunk egy szupermarketet, hogy bepótoljuk az elmaradt vásárlást. 
- Jó buli együtt vásárolni. Gyakrabban is eljöhetnénk. – mosolyogtam, miközben a sorok között szlalomoztunk. 
- Túl sokat vagy a házban, azért tűnik ilyen jónak. – rázta a fejét, miközben leemelt a polcról egy müzlis dobozt. 
- Örülhetnél inkább neki, nem véletlenül van rend a házban. Szerinted maguktól másznak be azok a pólók a szekrényedbe? 
- Ezért vagy te az én kedvenc lakótársam. – hízelgett. Jobb kezét átdobta a vállamon és tolni kezdte helyettem a kosarat.